NAPSUGÁR ÓVODA VANYARC

"Gyermekmosolyban Gyermekként feledni, Bánatot elvetni Édeset nevetni, Gyermekmosolyban Gyermekké lenni Be szép.˝ Várnai Zseni


Óvodánk önmeghatározása

 helyzetkép


   Óvodánk a település legszebb részén, a Dessewffy-kastélyhoz tartozó csodálatos parkban helyezkedik el.

   Lelki felüdülés gyermek-felnőtt részére a természet ölelo karja, százéves fáinkon a madarak hangja. Büszkeségünk a természeti környezetben megfelelő komforttal, vonzó tiszta, külső és belső környezettel működő óvodánk.

   Az épület 1954-ben épült, eredetileg is funkciójának megfelelő célra. Több alkalommal is felújításra, illetve korszerűsítésre került, így jelenleg is megfelelő állagú.

   1976-ban kapta jelenlegi formáját.

   Az épületben három csoportszoba, valamint kiszolgáló helyiségek találhatók.

   Önálló konyhával rendelkezik.

   Óvodánk 75 gyermek befogadására alkalmas.

   Udvara tágas, belső udvara parcellázott, füvesített, mozgásfejlesztő játékokkal, fajátékokkal, környezetbe illő fából készült babaházzal felszerelve.

   A pince feletti terasz lehetőséget biztosít a szabadban való étkezésre, pihenésre. Hatalmas árnyékot adó fák, folyamatosan nyíló virágok, zöld növények, örökzöldek árasztanak csodálatos hangulatot.



   Minden 3 éves gyermek beóvodáztatása megtörtént

   A csoportokat a családi, testvéri együttlétet modelláló 2 vegyes életkorú összetételű csoportokká szerveztük át.

   Változó világunkban a családok életkörülményei megváltoztak. Ezek a változások a gyermekek fejlődését is befolyásolják. A községben jelentkező nagyfokú munkanélküliség sajnos a családok nagy részét is érinti. Az anyagiakra való hivatkozással ezek a családok ritkán szerveznek közös családi programot. Egyedüli kulturális szórakozásként a tévézés, olvasás jelenik meg. Sok családban a gyermekkel együtt töltött idő sem közös tevékenységgel telik el. Az értelmiségi családoknál jelen van a közös játék, mesélés, s egy-két család használja ki a meghitt perceket, játék, mesélés formájában.

   Vanyarc: amikor kimondjuk ezt a nevet, az innen indulónak szűkebb hazája, szülőhelye, gyermekkora jut eszébe. Sokunknak - az óvodavezetőnek és egy óvodapedagógusnak - az élet kezdete és vége bölcsőtől a nyugvó helyig.

   Sokan vagyunk, akik innen indultunk el, s valahová mindig visszatérünk, oda, ahová mindig azt mondjuk-hazamegyünk.

   1343-an élünk itt az újratelepítés - az török dúlás - után 294 évvel ezelőtt kezdődött, amikor szlovák telepesek érkeztek a községbe.

   Azóta él itt együtt szlovák és magyar.

   Jelenünket és jövőnket elszakíthatatlan szálak fűzik a múltunkhoz, gyökerekhez. Egy fa sem zöldülhet ki gyökerek nélkül.

   A gyökereket nem szabad elvágni, azok nagyon mélyen vannak a földben. A múlt ismerete nélkül szegényebb a jelen és a jövő. Egy település annyit ér, amit abból utódai maguknak vallanak, maguknak éreznek. Meggyőződésünk, hogy óvodás korú gyermekeknek joga van ahhoz, hogy a helyi hagyományokat megismerje, ezekről pozitív élményeket szerezzen és ez által hiteles, követendő példákat, mintát kapjon.

   A gyermek családtagjaival, társaival olyan külsőségekben, tartalmukban visszatérülő élményeket él át, amely otthonához, településéhez, szülőföldjéhez kötik, életre szóló útravalót kap.























Humán erőforrás


Munkakör

Iskolai végzettség

Szakvizsga

120 órás továbbképzés

Jelenlegi tanulmányok

óvodavezető

főiskola

tanügyig. szakértő



óvónő

főiskola


teljesítve


óvónő

főiskola


teljesítve


óvónő

főiskola


teljesítve


élelmezés-vezető

érettségi

élelm.vez képző



dajka

8 ált.+ dajka képző




dajka

8 ált. + dajkaképző




konyhai alk. szakács

szakmunk.képz




konyhai alkalmazott

8 általános

minimum vizsga



konyhai alkalmazott

8 általános

minimum vizsga




Az óvodában a nevelőmunka kulcs-szereplője az óvodapedagógus, jelenléte a nevelés egész időtartamában fontos feltétele az óvodai nevelésnek. Az óvodapedagógus elfogadó, segítő, támogató attitűdje modellt, mintát jelent a gyermekek számára.

Kiváló szakmai kondícióval rendelkező, sokszínű, egyéniségekből formálódó közösségünk értékként kezeli a minőségi munkát. Tevékenységünk során megéltük saját alkotó erőnk élményét, az együttgondolkodás, útkeresés megerősítette közösségünk egységét, kohézióját. Stabil, két évtized óta együtt gondolkodó testület.

Az óvodapedagógusi tevékenységnek és az óvoda működését segítő nem pedagógus alkalmazottak összehangolt munkája hozzájárul az óvodai nevelés eredményességéhez.


Tárgyi erőforrás


Óvodánk épülete jól szolgálja a gyermekek biztonságos óvodai életét, rendelkezik a helyi nevelési program megvalósításához szükséges feltételekkel. Az óvoda az átlagon felüli felszereltséggel, kitűnő környezeti adottságokkal rendelkezik. A nevelőtestület, a pedagógiai munkát segítő személyzet nagy igyekezettel, fokozatosan teremtette meg az intézményi gyermekbarát, ízléses felszerelését, a gyermekek életkori sajátosságaihoz illeszkedő tevékenységi keretet. Az óvoda épületét, udvarát, berendezését oly módon alakítottuk ki, hogy szolgálja a gyermekek biztonságát, kényelmét, megfelel testméreteiknek, biztosítja egészségük megőrzését fejlődését. A tárgyi felszereléseket, amelyet a gyermekek használnak számukra hozzáférhető módon a gyermekek biztonságára figyelemmel helyeztük el.

Az óvoda egyidejűleg biztosítja a megfelelő munkakörnyezetet az óvodai munkatársaknak, a nevelőszobában lehetőséget teremtettünk a szülők fogadására. Az épületben található a település közétkeztetését (iskolai, óvodai gyermek- és felnőtt étkeztetés, szociális ellátás) ellátó főzőkonyha.

A jelenlegi felépítmény eredetileg is óvodai célra készült, többszöri átalakítás, komfortosítást követően (fűtéskorszerűsítés, vizesblokk, villanyhálózat- burkolat rekonstrukciója, konyha burkolatának felújítása) nyerte el jelenlegi állapotát. A tárgyi feltételek tekintetében a nevelőmunkát segítő játékok és egyéb eszközök, valamint a helyiségek, bútorzat és egyéb berendezési tárgyak körében jelentkező hiányok a 3 éves beszerzési terv alapján, valamint pályázati forrásból lényegesen javultak.

A tornaszoba egy csoportszoba felszabadításával megtörtént.


Küldetésnyilatkozat


Vállaljuk a nyugodt, családias biztonságos légkör megteremtését, amelyben a gyermeki játék elsődlegességét hangsúlyozzuk. Biztosítjuk tevékenységbe ágyazott, cselekvéssel szerzett tapasztalatokat, érzelemdús élményeket, a szlovák néphagyomány ápolását, a természet és a társak szeretetére nevelését.

Ígérjük, hogy három éves kortól iskolába lépésig minden kisgyermek személyisége alakulását sokszínűen segítjük.

Küldetésünk a gyermeki személyiség teljes kibontakozása, különleges gondoskodása, védelme, gyermeket elfogadó szeretetteljes megerősítő légkör megteremtése.

Partnereink elégedettségére a kapcsolat kiteljesedése. Az innovatív törekvések érvényesítése.


Jövőképünk


Olyan szervezetté szeretnénk válni, - megőrizve eddigi értékeinket - ahol folyamatosan biztosítjuk partnereink igényeinek kielégítése céljából. szakmai célkitűzéseink megvalósítását. Olyan nevelést, tudás - és kultúraközvetítést szeretnék megvalósítani, melynek filozófiai célja a minduntalan változó világ megfelelésének, való embereszmény kialakítása , sokoldalú fejlesztése.

Szeretnénk, ha óvodánk a megértés, az egymás iránti türelem, elfogadás, szeretet; biztonságot, vidámságot adó béke szigete lenne, ahol a gyermekek napjuk nagy részét örömmel, boldogan önfeledt játékkal töltenék.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 4
Heti: 19
Havi: 142
Össz.: 31 063

Látogatottság növelés
Oldal: Helyzetkép
NAPSUGÁR ÓVODA VANYARC - © 2008 - 2024 - vanyarcovoda.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »